Újabb egygólos vereség
Nem tudtuk áthidalni a nélkülözött kulcsembereink hiányát, ennek pedig váratlan hazai vereség lett a vége az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 17. fordulójában. Ez a fiaskó azért különösen fájdalmas, mert a debreceni fiatalok tulajdonképpen egyetlen épkézláb kontrából vitték el a három pontot.
Füzesgyarmati SK–Debreceni VSC II. 0–1 (0–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, 200 néző. Vezette: Valu Tibor (Sztányi Tibor, Takács Ádám).
Füzesgyarmat: Fildan – Sundas (Balogh G., 31.), Tóth O., Raducu, Szabó R., Márkus (Molnár Sz., 78.) – Shadi (Árvai, 72.), Ramos – Kis Sz. – Popescu, Cigan. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Debrecen: Nagy S. – Bene, Jankelic (Kozma, 90.), Gellén, Kovács R. – Balla (Talpalló, 59.), Szabó Á., Juhász (Tordai, 88.), Maruscsák – Kenderesi (Csáki, 88.), Sármány (Sárosi, 59.). Vezetőedző: Szatmári Csaba.
Gólszerző: Talpalló (67.).
Kellemetlenül érintette a szakvezetést, hogy Lippai Tibor mellett az Áchim fivérek sem tudták vállalni a játékot és Vajda Roland pedig még nem volt kész fizikálisan a játékra a sérülését követően.
Változatos mezőnyjáték jellemezte az első félidőt, a kapukra azonban egyik oldalon sem jelentettek veszélyt a támadók. Említésre méltó eseményt jószerivel csak Sundas kényszerű cseréje jelentett, ami az eredeti hadrendjében is változást hozott.
A térfélcserét követően sem állt be jelentős változás a játékban. Mi domináltunk, a debreceniek stabilan védekeztek és próbáltak lecsapni egy-egy kontrából. A 67. percben így született meg a vezető góljuk is. Egy gyors ellenakció végén Talpalló Norbert a tizenhatos jobb oldali sarkánál fordult kapura, és a kifutó Fildan mellett a hosszú alsó sarokba talált, 0–1. Árvai Ádám pályára lépésével veszélyesebb lett a támadójátékunk. Akadtak helyzeteink, de nem volt szerencsénk. Ékes példája ennek, hogy a védőket lefutó Árvai már a kapus mellett is elhúzta a játékszert, de kissé kisodródva kapura küldött labdáját egy visszafutó védő a gólvonalról felszabadította. A végjátékban is a vendégek kapuja előterében pattogott a pettyes, de ahogy ilyenkor lenni szokott, a görcsös akarás nem társult eredménnyel.
Jó: Tóth O., Ramos, Árvai, ill. Bene, Juhász, Kenderesi, Maruscsák.
Boros Tibor: – Tisztában voltam vele, hogy nagyon esetleges mérkőzés vár ránk, ami be is igazolódott. A játék képe alapján bármelyik csapat megnyerhette volna a mérkőzést, de ehhez szerencséjük a debreceni fiataloknak volt.
Szatmári Csaba: – Mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei. Mi hősiesen küzdöttünk a győzelemért, és talán meg is érdemeltük azt.
Jeneses László
Kép: Sajnos a diósgyőrihez hasonlóan, a mai kezdő tizenegyben sem akadt góllövő. Fotó: Erdős Csaba