Miskolcon folytatnánk a megkezdett sorozatot

Miskolcon folytatnánk a megkezdett sorozatot

A 16. játéknap mérkőzései kerülnek terítékre vasárnap az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. A Keleti csoportban 6 forduló óta veretlen csapatunk a hárommeccses nyerő szériával a 10. helyre zárkózó Diósgyőr II. vendége lesz vasárnap 13.30 órakor.

Miskolcon, a DVTK diósgyőri edzőközpontjában két kiváló formának örvendő együttes csap össze, de ismételten felhívjuk a leghűségesebb szurkolóink figyelmét, hogy ezúttal ne induljanak útra, mert a mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik a borsodi klub.

A házigazdák megnyerték a legutóbbi három bajnokijukat, ezzel a középcsapatok táborába léptek elő a tabella veszélyes negyedéből. Valójában a mezőny második feléhez tartozó riválisok „hátán” emelkedtek fel, ennek ellenére akadtak más figyelemre méltó eredményeik is, amik tiszteletet érdemelnek. Sikereik letéteményesei azok a játékosok, akik az NB I-es kerethez tartoznak, de ott kevesebb lehetőséghez jutnak.

Persze azért a mi eredménysorunk is megsüvegelendő. Legutóbb újabb potenciális riválist sikerült feltartóztatnunk idehaza, és amennyiben a formánk kitart, most is jó eséllyel pályázhatunk a pontokra. A Jászberény elleni mérkőzés egyetlen negatív hozadékát Lippai Tibor súlyos térdsérülése jelentette, akit a visszatérő Raducu Sorin méltóképpen helyettesített.

– Öröm az ürömben, hogy Tibi részleges szakadást szenvedett, ami szerencsére nem igényel műtéti beavatkozást – avatott a részletekbe Boros Tibor szakmai koordinátor. – Idén sajnos már így sem számíthatunk rá, de jelen állás szerint nem kell kihagynia az egész bajnoki évet, ami azért mindenképpen örömteli hír. Mellette Vajda Rolandra nem számíthatunk még, aki jövő héten áll majd újból edzésbe. Nem árulok el titkot vele, hogy ugyanaz a csapat fog pályára lépni, amely a második félidőben négy gólt lőtt a Jászberénynek, reményeink szerint hasonló hatékonysággal…

NB III Keleti csoport, 16. forduló
November 1., vasárnap, 13.30
Diósgyőri VTK II.–Füzesgyarmati SK
Miskolc, DVTK Edzőközpont
Vezeti: Sándor Csaba (Piskóczi Viktor, Novák Levente)