Kiváló ellenfelet fektettünk két vállra

Kiváló ellenfelet fektettünk két vállra

Vendégként jobban megy a csapatunknak, mint idehaza. Példa erre, hogy a bajnokság szerdai 9. fordulójában immár negyedik idegenbeli sikerét könyvelhette el, ráadásul mindezt a rendkívül masszív Sényő otthonában tette, ezzel pontszámban beérte a szabolcsiakat.

Sényő-Carnifex FC–Füzesgyarmati SK 2–4 (0–1)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Sényő, 210 néző. Vezette: Tóth Tamás (Kövér Tamás, Szabó Ferenc Szilárd).
Sényő: Gagyi – Bodó, Hadházi, Szokol Zs., Fenyőfalvi – Boros D., Farkas M. (Barcsay, 64.), Schmidt (Lizák B., 46.), Páll – Kapacina V., Orosz. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.
Füzesgyarmat: Fildan – Achim S., Raducu, Lippai, Szabó R. – Achim Á. – Vajda (Balogh G., 68.), Hussein, Kis Sz. (Vincze D., 86.), Cigan (Molnár Sz., 90.) – Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Gólszerző: Páll Zs. (55.), Szokol (65.), ill. Vajda (12.), Popescu (50.), Balogh G. (70.), Cigan (80.).

A hazaiak kezdetben nyomás alá helyeztek bennünket, ennek ellenére a 12. percben a mi szereztük meg a vezetést. Vajda Roland tört be jobbról a tizenhatoson belülre és ballal a bal alsó sarokba lőtt, 0–1. A folytatásban élvezetes játék folyt, de újabb találat már nem esett a szünetig.

A második játékrész is jól indult számunkra. Az 50. percben egy jobb oldali támadás során Achim Sebastian ívelt a kapu elé, a labdába belekotort Popescu Robert, a lábáról pedig a hosszú sarokba hullott a játékszer, 0–2. A hazaiak lendületét nem törte meg a bekapott gól, és az 55. percben egy kapusról felpörgő labdát Páll Zsolt 5 m-ről kotort a hálóba, 1–2. Tovább támadott a Sényő és hamarosan egyenlíteni tudott. A 65. percben egy jobb oldali szabadrúgás élesen szállt az ötösön belülre, ahol Szokol Zsolt közelről csúsztatott a kapuba, 2–2. Félő volt, hogy megroppanunk, de nem így történt, mert egy remek csere átlendített bennünket a holtponton. A 70. percben a frissen beállt Balogh Gusztáv első labdaérintésből pörgette kapuba Szabó Richárd baloldali beadását, 2–3. Az örömünk a 80. percben teljesedhetett ki, amikor Achim Sebastian jobb oldali centerezését a rövid sarokra helyezkedő Cristian Cigan csukafejessel csúsztatta a kapuba, 2–4.

Egy kiváló képességű ellenfelet győztünk le szervezett játékkal és jó helyzetkihasználással.

Jó: Páll Zs., Szokol, Bodó, ill. Achim S., Cigan, Lippai.

Imrő László: – Gratulálok a vendégeknek, nagyon szervezett játszottak és védekeztek. Miután nulla-kettőről sikerült egyenlítenünk, legalább egy pontot megérdemeltünk volna, de akikben bíztunk és becseréltük, cserben hagytak bennünket.
Boros Tibor: – Próbáltunk zártak lenni és szélen bontani az ellenfelet. A szándékokt sikerült tartalommal megtölteni, de nagyra értékelem, hogy miután egyenlítettek a hazaiak, nem összeroppantunk, hanem tudtunk újítani. Ez kellemes új elem volt számomra is.

Zsíros János

Kép: A fiúk értékes három pontot hoztak haza Szabolcsból. Fotó: Erdős Kiara