Huszadik meccse veretlenül

Huszadik meccse veretlenül

Sorozatban a 20. mérkőzését is veretlenül tudta le a megye III. osztályban érdekelt másodiki számú csapatunk, amely a Kamut hazai legyőzésével őrzi 3 pontos előnyét a tabella élén.

Füzesgyarmati SK II.–Kamuti SK 3–0 (0–0)
Megye III. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, zárt kapuk mögött. Vezette: Bozó.
Füzesgyarmat II.: Láposi – Dóczi (Buzgány), Vígh L. (Vígh K.), Mészáros, Nagy A., Kovács M. (Kovács A.), Pálinkás (Tóth K.), Vámos A. (Hercz R.), Polgárdi, Elek, Tóth L. Játékos-edző: Fábián Ottó Olivér.
Gólszerző: Tóth L. (48., 90.), Pálinkás (70.).

Kellemetlen ellenfélnek bizonyult az erős középcsapatnak számító Kamut, amely a szórványos kontráit leszámítva, egyetlen pillanatra sem adta fel a „sündisznóállást”. A második félidő elejéig kellett várni, mire csapatunknak sikerült áthatolnia a „pajzson”, azt követően már nem volt kérdéses a győzelem megszerzése.

Jó: Láposi, Elek, Pálinkás, Tóth L., Mészáros, ill. Knapp, Takács, Bán.

Fábián Ottó: – Jól szervezett csapat ellen végig kézben tartottuk a meccset.
Kertész Sándor: – Zárt védekezésből kontrára játszottunk, két ziccerünk kimaradt, így megérdemelten nyert a hazai csapat.

Kép: Az előző héten könnyebb dolguk volt a srácoknak Békéscsabán. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap