Hevesi napok köszöntenek be
Heves megyei hetek előtt áll csapatunk, amely a három mérkőzésből álló sorozat első állomásaként Hatvanban lép pályára. A házigazda együttes 30 forduló alapján a 18. helyen áll az NB III-as labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában, de mindössze 3 pont választja el a már biztos bennmaradást érő pozíciót elfoglaló Salgótarjántól. A mieink az utóbbi négy hetes nyeretlenségi sorozat miatt a 6. helyre csúsztak vissza, de ezen még lehet javítani a hátralévő időben.
Persze, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly nyáron 17 helyen cserélődött ki a keret, akkor a mostani pozíció is dicséretes a teljesen átformázott együttestől. Az előbbre lépés érdekében azonban ki kell lábalni a gödörből, melyet a kapu előtti határozatlanság és a hátul elkövetett szarvashibák okoztak. A kiesés elkerüléséért küzdő Hatvan jó alanynak tűnik ehhez, bár azért mellettük is szólnak érvek. Itt van például az a tény, hogy az utóbbi két mérkőzésükön 6 pontot gyűjtöttek be. Múlt vasárnap a hevesi rangadót nyerték meg a 4. helyen álló Egerrel szemben, amivel nekünk is jót tettek.
– Az elmúlt héten már megfelelő volt a játékosok hozzáállása, a helyzetek kialakításában is visszatértünk a korábbi szintre, ha ezek mellett a befejezésben is előre tudunk lépni, akkor ismét sikeresek lehetünk. Mindenképpen bizakodással tölt el, hogy a korábbi mérkőzésekkel ellentétben, a legerősebb kerettel tudunk kiállni, ami lehetővé teszi számunkra, hogy szükség esetén menet közben is bele tudjunk nyúlni a találkozóba – fogalmazott Boros Tibor szakmai koordinátor, aki tehát ismét számíthat Kis Szabolcs és Achim Ádám szolgálataira.
NB III Keleti csoport, 31. forduló
Április 25., vasárnap, 17.00
FC Hatvan–Füzesgyarmati SK
Hatvan, Népkerti Sporttelep
Vezeti: Erdélyi Bence (Bőhm Ármin, Zsákai Milán).
Kép: Ősszel, hazai pályán legyőztük a hatvaniakat. Fotó: Erdős Csaba