A főpróba jól sikerült, jöhet az előadás!

A főpróba jól sikerült, jöhet az előadás!

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportja 9. helyén álló Dunaharaszti otthonában játszotta utolsó tesztmérkőzését csapatunk. A piros-fehér gárda bajnoki főpróbája kiválóan sikerült, hiszen magabiztos győzelmet arattak a fiúk.

Dunaharaszti MTKFüzesgyarmati SK 13 (11)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Dunaharaszti, 100 néző.
Füzesgyarmat: Fildan – Vincze (Zádori I., 73.), Raducu (Nagy T., 84.), Toca, Varga M. (Bakk, 84.) – Sipos (Kis Sz., 60.), Villand (Nagy S., 84.) – Bajnók (Urbán, 63.), Popescu, Pataki – Zádori S. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Gólszerző: Kovács G. (21.), ill. Vincze (22.), Raducu (65.), Popescu (72.).

Hajdú István iskolai vizsgái, Kőrösi Norbert betegség miatt hiányzott, Lukács Zsombor pedig a pénteki edzésen elszenvedett deréksérülést miatt hagyta ki az utolsó tesztmeccset.
Az első perctől kezdve gyarmati lábakon járt a labda, a hazaiak láthatóan kontránkra rendezkedtek be. A zárt védekezésük ellenére a 10. perctől Bajnók Imréék többször is mögéjük tudtak kerülni. A 21. percben azonban jött a feketeleves: egy előrevágott labdát Toca Bogdan fedezett volna a kapusának, de nem vette észre, hogy Kovács G. nagy sprintet kivágva lecsap a szabadon hagyott játékszerre, és Fildan mellett is elhúzva, az üres kapuba passzolta azt, 10. A vendégek egyenlítése sem sokat váratott, a középkezdés után szöktették a jobbhátvédként fellépő Vincze Dánielt, aki három védőn áthámozva magát éles szögből nem a beadást, hanem a lövést választotta, ami megakadt a kapuban, 11. A folytatásban is a gyarmatiak birtokolták a labdát, de adód helyzeteiket nem tudták értékesíteni a szünetig.
A második félidőben sem változott a játék képe, a kettős csere a támadások intenzitásának növelésére irányult csapatunk részéről. A szándék hamar realizálódott, mivel a 65. percben Pataki pontrúgása után a berobbanó Raducu az ötösről fejelt védhetetlenül a léc alá, 12. A 72. percben végleg eldőlt a találkozó, amikor is Varga Márkó labdaszerzése után Popescu három mezőnyjátékost, majd a kapust is kicselezve gurított a hálóba, 13. A meccs érdemi része ezzel le is zárult, bár a mieink továbbra sem vettek vissza a tempóból. Az utolsó tíz percben három kihagyhatatlannak tűnő ziccerük is kimaradt.
F
olytatás jövő szombaton Debrecenben, immár élesben a DEAC ellen.
Króner Péter:
– Értékmérő meccset játszottunk, ami rámutatott a hibáinkra. Csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy a párharcokban nagyon erősek vagyunk, de pont ebben maradtunk alul a legszembetűnőbben. Gratulálok a vendégcsapatnak, amely igen masszív képet mutatott önmagáról.
Boros Tibor:
– Ismét szeretném megköszönni a lehetőséget a hazaiaknak, hogy fogadtak bennünket. Három olyan komoly védelmi hibát is vétettünk az első félidőben, amit mindenképpen javítani kell a rajtra, de a mezőnymunkát illetően ismét sikerült előrelépnünk. Öröm volt számomra, hogy sok tudatos elem visszaköszönt a játékunkban.

A felvételen a Dunaharasztiban eredményesnek bizonyuló játékosok Márkus Zsolt menedzser társaságában