Visszatérünk a bajnokságba

Visszatérünk a bajnokságba

Az őszi idény utolsó fordulóját rendezik vasárnap az NB III-as labdarúgó-bajnokságban, a csapatok számára azonban még nem kezdődik meg a téli pihenő időszaka. Egyfelől számos találkozó vár még pótlásra, másrészről a tavaszi idény első két játéknapját is idén bonyolítják le.

A betegségek által tizedelt csapatunk egy sikertelen és egy eredményes halasztás után, két hétnyi kihagyást követően játszik újból mérkőzést, ezzel pedig az év végi hajrát is megnyitja. Az Eger és a Putnok elleni pótlásra váró találkozókkal együtt, a fiúkat 18 nap alatt ötször szólítja pályára a program.

A hátralévő ellenfelek közül talán a vasárnapi vendég tűnik a legkönnyebbnek, ám ez a 90 perc több okból sem lesz sétagalopp. Az újonc Sajóbábony a Hatvan elleni súlyos vereség után kieső helyre csúszott vissza, és edzőt is váltott a héten. Az elmúlt évben asszisztens edzőként nálunk is dolgozó Vígh Ferenc helyét addigi helyettese, Dávid Zoltán örökölte meg. Ugyanakkor a régi mester maradt az újoncnál, ő pedig jól ismeri a csapatunkat, amely az utóbbi hetek kálváriája miatt vélhetően távol jár az ideális formától.

Nehézségeink ellenére a Keleti csoport 5. helyéről várhatjuk a mérkőzést, előnyünk azonban mindössze egyetlen pontra zsugorodott a tabellán 9. pozíciót elfoglaló Tiszaújvárossal szemben. Csütörtökön kezdtük el a közös munkát, ennek ellenére nem lehet közömbös számukra, hogy milyen eredménnyel zárjuk a vasárnapi összecsapást, hiszen a folytatásban kivétel nélkül magasabban jegyzett ellenfelekkel kerülünk szembe a december 10-i egri zárásig.

NB III Keleti csoport, 19. forduló
November 22., vasárnap, 13.00
Füzesgyarmati SK–Sajóbábonyi VSE
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep (zárt kapuk mögött)
Vezeti: Dobai János (Dobos Dávid, Dobó Sándor)

Kép: Kis Szabi még biztosan nem játszhat, ellenben több szerep juthat fiataljainknak. Fotó: Erdős Kiara