Szerdán sem tudunk játszani

Szerdán sem tudunk játszani

A süket fülekre találó tiszaújvárosi kísérlet után újabb bajnoki mérkőzésünk elhalasztását kérvényezte csapatunk szakmai vezetése. Szerdán a Putnok elleni találkozót pótolnánk idehaza, amely a borsodiak kérésére maradt el még a 10. fordulóból.

– A helyzet semmit nem javult az elmúlt napok során, továbbra is rengeteg a betegünk, emiatt nincs egy csapatra való hadra fogható játékosunk. Ezért is kértem a szerdai mérkőzés elhalasztását, bízom benne, hogy a Putnok részéről kedvezőbb fogadtatásban részesül a tervünk, mint a Tiszaújváros esetében – fogalmazott Boros Tibor szakmai koordinátor, aki azt is hozzátette, hogy az egészséges labdarúgóink önállóan edzenek, elővigyázatosságból egyelőre inkább nem tartunk csoportos foglalkozásokat.

Az MLSZ érvényben lévő protokollja szerint NB-s szinten csak akkor lehet halasztani bajnoki mérkőzést, amennyiben mindkét fél hozzájárul ahhoz. Ha valamelyik csapat ennek hiányában nem tud kiállni, az 3–0-s gólkülönbséggel veszíti el a 3 pontot, de egyéb szankciókkal (pontlevonás, kizárás) nem sújtja a versenybizottság több ki nem állás után sem.

Kép: Egy darabig még biztosan nem készülhet hasonló felvétel. Fotó: Erdős Csaba