A Putnok lesz a szerdai vendégünk

A Putnok lesz a szerdai vendégünk

Csapatunk szerdán pótolja a bajnokság 10. fordulójából elhalasztott, kalandos előéletű, Putnok elleni bajnoki mérkőzését. A pillanatnyi helyzet szerint a csoport 4. helyén tanyázunk, de pontszerzés esetén visszavennénk az Egertől a dobogós pozíciót. Az újabb borsodi vendég 12 ponttal gyűjtött kevesebbet és pillanatnyilag 10 pozícióval áll mögöttünk a tabellán.

Eredetileg a találkozót még szeptember derekán játszotta volna le a két gárda, de a putnokiak megbetegedések miatt halasztást kértek, a november 18-i új időpont pedig hasonló okokból a nekünk nem jött jól. A mostani ellenfél egyébiránt hasonló „kaliberű”, mint a Sajóbábony, melynek legyőzése nem jelentett különösebb gondot. Főként az eddig kissé háttérbe szoruló két gyors szélső, Árvai Ádám és Balogh Gusztáv állította megoldhatatlan feladat elé a vendégeket, akik mind a négy gól előkészítéséből elévülhetetlen érdemeket szereztek. Mindez érdekes versenyhelyzetet teremthet a szerdai összeállítás tekintetében is.

– Mindenekelőtt köszönet a putnoki vezetőknek, hogy hozzájárultak az újbóli halasztáshoz! – kezdte a meccsel kapcsolatos mondandóját Boros Tibor. – Az előzmények ismeretében a vasárnapi és a mostani két mérkőzésere minimálisan négy pont begyűjtését terveztük, mivel ezzel biztossá válna, hogy visszakerülhetünk a dobogóra. Az alapcélkitűzés tehát a pontszerzés lesz, ami nem jelenti azt, hogy ne győzelmi reményekkel lépnénk pályára. A vendégek nehézségei ellenére biztosan komolyabb kihívás vár ránk a vasárnapinál, amikor fokozatosan javuló teljesítményt nyújtottunk, de ha tartani tudjuk azt a tendenciát, reális esélyünk van az újabb sikerre is…

Boros Tibor hozzátette még, hogy a harcképtelen játékosaik közül új visszatérővel nem kalkulálnak, de a fiatalokkal kiegészített 20 tagú keret biztosíték arra, hogy mennyiségben és minőségben egyaránt meglegyenek.

Ami pedig az ellenfelet illeti, a Putnok legutóbb a listavezető Tiszakécske ellen maradt alul hazai környezetben. A 3–0-s vereségében közrejátszott, hogy félóra után gyors egymást követően két játékosuk is piros lapot kapott, amit nem tudtak áthidalni. Lakatos és Keményffy emiatt hagyja ki csapata sárréti túráját, Csirszkinek kigyűlt az öt sárga lapja, ezen felül sérülések is nehezítik a legideálisabb 11 pályára küldését a vendégeknél.

A találkozóra a járványügyi intézkedéseknek megfelelően, ezúttal is zárt kapuk mögött kerül sor.

NB III Keleti csoport, 10. forduló
November 25., szerda, 13.00
Füzesgyarmati SK–Putnok FC
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Borbás Bottyán Aurél (Bereczki Bence, Molnár Alex)