Megtört a jég és az erzsébeti „átok”

Megtört a jég és az erzsébeti „átok”

Két elvesztett rangadó után a harmadikat sikerült megnyernie csapatunknak, hiszen egy hajrában szerzett góllal értékes 3 pontot gyűjtöttünk be Pesterzsébeten. Két sikertelen kísérlet után harmadik nekifutásra tudtuk felülmúlni otthonában a kiváló erőkből álló „Lizát”, ezzel végre „beiratkoztunk” a bajnokságba.

Erzsébeti SMTK–Füzesgyarmati SK 01 (00)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Budapest,
450 néző. Vezette: Újhelyi Tamás (dr. Ambrus Dániel János, Balla Levente).
ESMTK: Bonica – Lázár, Túri D., Lipcsei Á., Birtalan – Slezák (Herczeg, 66.), Kovács B., Despotovic – Kovács D., Soós (Boda, 76.), Horváth L. (Oroszi, 80.). Vezetőedző: Turi Zoltán.
Füzesgyarmat: Fildan – Achim S., Vincze, Benkő-Bíró, Toca, Fejes – Máriusz, Katona Gy. (Kis Sz., 62.), Villand (Áchim Á., 85.), Székely – Popescu (Lukács, 65.). Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Gólszerző: Lukács (87.).

Érthetően mindkét fél tartott a másiktól, ennek megfelelően kezdetben a biztonságot helyezte előtérbe. Később egyre nagyobb előszeretettel hagyta el a saját térfelét mindkét csapat, ennek megfelelően helyzetből is összehoztak egyet-egyet a játékosok. Boncia és Fildan kapusnak egy-egy „életmentő” beavatkozása volt, így maradhatott a szünetre gól nélkül a találkozó. A térfélcserét követően sem változott a mérkőzés képe. A mezőnyben mindkét gárda aktív volt, de sehogyan sem tudta feltörni a másikat. A meccs utolsó negyedére húztunk egy merészet és az amúgy nagyot harcoló Popescut lehoztuk, hogy gyorsíthassuk támadásinkat. Ezután már nem felpasszoltuk a labdát a támadókra, hanem az üres területeket próbáltuk megjátszani. A szemléletváltás megváltoztatta a játék képét, és meghozta a szerencsénket. A 87. percben Máriusz startolt egy labdára a védőjével, a párharcot megnyerve sikerült lekészítenie a labdát a mélységből érkező Lukács Zsombornak, aki 7 méterről nagy erővel a léc alá bombázott, 1–0. A végén fokozta az izgalmakat a játékvezető, aki 6 percet hosszabbított, de ekkor is jól zártunk és a kapunkat megóvtuk a góltól.
Jó: Birtalan, Kovács D., ill. Máriusz, Benkő-Bíró.
Turi Zoltán:Döntetlen színezetű mérkőzésen, egy lecsorgó labdára a vendégek gyorsabban reagáltak… Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez!
Boros Tibor:A lelkes szurkolóink támogatása is kellett ahhoz, hogy túllépjünk a kezdeti nehézségeinken. Pozitív, hogy a második félidőre ismét feljavult a játékunk, ami ezúttal végre eredménnyel is társult.

Dr. Kincses László

Címlapon: Légi csatákból sem volt hiány a kapuk előterében. Fotó: Erdős Norman