Meccsre fel, érkezik a BVSC!

Meccsre fel, érkezik a BVSC!

A pandémia térnyerése miatt szombaton már a harmadik őszi bajnoki mérkőzése maradt el csapatunknak. Egyet ezek közül szerdán pótolunk, amikor is az újonc BVSC-Zuglót fogadjuk 14.30 órától. A Keleti csoport tabelláján azonos pontszámmal áll a két gárda, ami mindenképpen kiszámíthatatlanná teszi a párharc kimenetelét.

Mi várhatjuk pihentebben a meccset, ez előny lehet, a vasutasok szombaton játszottak, ráadásul pont nélkül zárták a Tiszaújváros elleni hazai meccsüket, ami azért nyomot hagyhatott játékosaikban.

– Komoly téttel bír a találkozó, amelyet be kell húznunk, hogy megőrizhessük az élcsapat státuszát, a keddi motivációs felkészítésnek is ez volt fő irányvonala – ecsetelte Boros Tibor. – Bár a tavalyinál szerényebbek az elvárásaink önmagunkkal szemben, de ha már itt tartunk, mindenképpen győztesen szeretnénk elhagyni a játékteret. Ami még jelentősen befolyásolhatja a játékunk minőségét, az a pálya talaja. Másfél napja folyamatosan esik az eső, lassan az elvezetőrendszer sem győzi, foltokban víz áll a játéktéren. A problémát az jelentheti, ha a tervezett játékunktól el kell majd térnünk, és alkalmazkodnunk kell a pályaviszonyokhoz. Ebben a szezonban volt már egy hasonló mérkőzésünk, ott bejött a rögtönzött váltás.

A táblázat hetedik helyét elfoglaló csapatunk pillanatnyilag ugyanannyi pontszámmal rendelkezik, mint a utóbbi hetekben hullámvölgybe került fővárosi együttes, amelynek egyel több mérkőzése van lejátszva. Vesztett pontok tekintetében pedig még jobb a helyzet, hiszen azokat figyelembe véve dobogón állunk.

– Csupán Raducu Sorin nem állhat rendelkezésre, aki kezelés alatt áll a húzódása miatt, ezért a heti mérkőzéseket kihagyja, a többiek viszont egészségesek és eltiltottunk sincs. Tiszteljük az ellenfelet, mind a klub múltja, mind a jelenlegi játékoskerete miatt, ezért is lenne számunkra nagy dicsőség nyerni – tette hozzá Boros Tibor.

NB III Keleti csoport, 8. forduló
Október 14., szerda, 14.30
Füzesgyarmati SK–BVSC-Zugló
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Katona Balázs (Molnár Alex, Kövér Balázs)

Kép: A legutóbbi hazai találkozó első 70 perce jó kiindulóalap lehetne szerdára. Fotó: Erdős Kiara