Marad minden a régiben
![Marad minden a régiben](https://fuzesgyarmatisk.hu/wp-content/uploads/2021/05/38sajo-fgy.jpg)
Vasárnap 18 órától Sajóbábonyban zárja a bajnoki évet a csapatunk. Mivel a borsodi házigazdák már korábban elbúcsúztak a harmadik vonaltól, mi pedig vereségünk esetén sem végezhetnének hátrébb a negyedik helynél, ezért a vendéglátók kezdeményezték a találkozó pénteki lejátszását.
A korábbra hozott időpont jól jött volna számunkra is, hiszen ezáltal hét végén méltóképpen megünnepelhettük volna szurkolóinkal a kiválóan sikerült bajnokságot, illetve elbúcsúztathattuk volna azokat a játékosokat, akik máshol képzelik el a pályafutásukat. Csakhogy a módosítási igényt elutasította az MLSZ versenybizottsága, a hatályos versenyszabályzat ide vonatkozó passzusára hivatkozva, amely kimondja, hogy a bajnokság utolsó fordulójának valamennyi mérkőzését egyidőben kell kezdeni.