Komáromi Ricsi két perc alatt fordított

Komáromi Ricsi két perc alatt fordított

Megnyerte a megye III. osztályú bajnokság szombati csúcsrangadóját a második számú csapatunk, ezzel 6 pontra növelte előnyét a Kondorossal szemben, és az idény második fele kezdetén továbbra is őrzi veretlenségét.

Füzesgyarmati SK II.–Kondorosi TE 2–1 (0–1)
Megye III. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, zárt kapuk mögött. Vezette: Hajdú Dávid.
Füzesgyarmat II.: Ferenczi – Tokai, Novák (Kovács M.), Mészáros, Nagy A., Pálinkás, Vámos A., Komáromi (Buzgány), Zs. Nagy (Vígh), Elek, Tóth L. Játékos-edző: Fábián Ottó Olivér.
Kondoros: Gritta – Molnár T., Schneider (Kurucz), Ancsin, Szebegyinszki B. (Bákai A.), Arnótszky (Szvitan), Bákai B., Tusjak, Varga E. (Szigeti), Hanyecz, Paluska. Edző: Jurák György, Pusztai Zsolt.
Gólszerző: Komáromi (74., 75.), ill. Varga E. (32.).

Változatos, jó iramú játékot hozott az első félidő, a vendégek voltak valamivel pontosabbak, és a vezetést is megszerezték. A szünetben azonban rendezte sorait a csapatunk, és a folytatásra már az akarata érvényesült. Bár Komáromi Ricsi elhibázott egy büntetőt, később ezt alaposan jóvátette, hiszen két perc leforgása alatt megfordította a mérkőzést, és az előnyt már nem is engedték ki a kezükből a fiúk.

Jó: Komáromi (a mezőny legjobbja), Ferenczi, Tóth L., Vámos A., ill. Gritta, Bákai B., Paluska.

Fábián Ottó: – A második félidei játékunk alapján teljesen megérdemelten nyertünk.

Jurák György: – Szoros mérkőzésen, a helyzetkihasználás döntött.

Kép: Csapatunk – amely itt a Mezőmegyer elleni meccsen látható – őrzi remek formáját és újabb mérföldes lépést tett az aranyérem megszerzése felé. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap