Kizárták a Salgótarjánt

Kizárták a Salgótarjánt

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában 15 csapattal folytatódik a tavaszi küzdelem, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybiztosa csütörtökön kizárta a Somos TC Salgótarján csapatát működtető STC Futball Kft. sportszervezet.

Bekövetkezett tehát az, amit hét eleje rebesgetnek a Karancsalján. A döntés értelmében a nógrádi együttes eddig lejátszott eredményei (pontok és gólkülönbség) a bajnokságban résztvevő valamennyi sportszervezetnél törlésre kerülnek, ezzel együtt a kizárt csapatot a csoport utolsó helyre sorolták.
Az őszi szezont a 3. helyen fejezte be a STC, de anyagi problémák miatt a télen távozott az egyesülettől Zoran Kuntics vezetőedző és az összes játékos. Helyükre alsóbb osztályban szereplő csapatokból igazoltak. A jelentősen meggyengült együttes, a Jászberény ellen 14, míg a Tállyától 10 gólt kapott, miközben nem tudott az ellenfelek hálójába találni.
A döntés csapatunkat három ponttal „karcsúsította meg”, ezzel viszont két pozíciót veszítve a 10. helyre csúsztunk vissza, a Diósgyőr, a Cigánd és a Tiszaújváros viszont egyértelműen haszonélvezője volt a rögtönzött tranzakciónak.
A Keleti csoportot érintő további versenybizottsági határozat, hogy
a Jászberényi FC 2018. április 20-tól június 3-ig minden hazai bajnoki mérkőzését Gyöngyösön játssza le a Kömley Károly Sporttelepen.