Így várjuk a Cegléd elleni rangadót

Így várjuk a Cegléd elleni rangadót

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi második fordulójában az elmúlt év bronzérmesével vív rangadót a csapatunk, amely 17.30 órától a Cegléd ellen tartja hazai premierjét.

– Sikeres rajtot vettünk Kisvárdán, ami elősegítheti az önbizalmunk helyreállítását, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy nagyon az elején járunk még a csapatépítésnek – nyilatkozta Boros Tibor szakmai koordinátor. – A győzelem természetesen jól jött, de nem tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget, mert tisztában vagyunk a hibáinkkal és tudjuk azt, hogy hosszú út vezet még odáig, amíg jól működnek az automatizmusok a pályán.

A vasárnapi ellenfél ugyancsak győzelemmel indította az évet a Hatvan ellen, és a hírek szerint a tavalyi „csonka bronzérme” után idén is dobogós helyre tör. Egy éve ugyanígy a második fordulóban találkozott a két gárda Füzesgyarmaton, akkor az NB II-ből érkező Cegléd 2–1-es sikerével zárult a 90 perc, a decemberi visszavágó pedig 1–1-re végződött.

– Természetesen szeretnénk pontot vagy pontokat szerezni vasárnap, de talán ennél is fontosabb, hogy megvalósulhassanak a hosszútávú terveink a bajnokságban, amihez elkerülhetetlen a lépcsőfokok végigjárása – tette hozzá a szakmai vezető. A Ceglédet még nem sikerült legyőznünk ami kellő szerénységre int bennünket. Ellenfelünk nagyobb tradíciókkal rendelkezik, infrastruktúrában és klubszinten is az osztály élmezőnyében van. Természetesen elkészültek a szükséges elemzések velük kapcsolatban, de majd a meccs dönti el, hogy az elméletet mennyire tudjuk megtölteni tartalommal.

Boros Tibor a kerettel kapcsolatban elmondta, hogy újból teljes értékű edzésmunkát végzett Raducu Sorin, aki bevethető állapotban van. Kiss Gergő viszont továbbra is betegséggel küzd, a heti edzéseket sem látogatta.

NB III Keleti csoport, 2. forduló
Augusztus 9., vasárnap, 17.30:
Füzesgyarmati SK–Ceglédi VSE
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Veizer Roland (Kövér Tamás, Kovács Zoltán)

Kép: Reményeink szerint nem Fildan kapusunk lesz majd a főszereplő vasárnap. Fotó: Kisvárda FC