Heti tipp párbaj

Heti tipp párbaj

Az új idénnyel újra indítottuk a tipp párbaj rovatot, amelyben a bajnoki fordulók előtt, játékosaink véleményét kérjük ki az aktuális hétvégi forduló mérkőzései végkimenetelének megtippelésére. A keretből mindenki sorra került, a legsikeresebbek pedig újbóli összevetéssel döntik el, ki lesz az idény tippkirálya!
A tizenegyedik játéknap párharcai kapcsán két védőnket, Toca Bogdant és Benkő-Bíró Norbertet szólaltattuk meg, a korábbi páros tagjai közül pedig Székely Dávid 3, Pataki Zalán 6 meccs végkimenetelét találta el.

Füzesgyarmati SK–Ózdi Kohász SC
Toca Bogdan: – Nagyon jó passzban vagyunk, számomra nem is kérdéses, hogy megszerezzük a három pontot. Tipp: 1
Benkő-Bíró Norbert: – Mindenféleképpen hazai győzelmet várok. Az Ózd sok problémával küzd, nem lebecsülve őket, szeretnénk mindhárom pontot itthon tartani, és folytatni a győzelmi szériánkat. Tipp: 1
Ceglédi VSE–Balassagyarmati VSE
T. B.: – Ellentétes formát mutat a két csapat, a Ceglédnek ezért most be kell érnie az egyik ponttal. Tipp: X
B-B. N.: – Két vereség után szeretne felállni a padlóról a Cegléd, de a nógrádi gárda is nagyon jó erőkből áll, bárhol képes pontot szerezni. Tipp: X
Erzsébeti SMTK–Sényő-Carnifex FC
T. B.: – A Sényő figyelemre méltó eredményeket ér el újabban, ez is egy ilyen meccs lesz. Tipp: 2
B-B. N.: – A Sényő a gyengébb kezdés után szépen „kiegyenesedett”, az ESMTK még mindig messze jár a tavalyi formájától, ezért a vendégek sikerére voksolok. Tipp: 2
Diósgyőri VTK II.–Putnok FC
T. B.: – Katona Bence lesz a mérleg nyelve, aki ellenünk is bizonyította, hogy kiváló csatár és képes akár egymaga is meccseket eldönteni. Tipp: 2
B-B. N.: – A diósgyőrieknek jobban kellenek a pontok, és otthon is tartják majd mindhármat. Tipp: 1
Jászberényi FC–FC Tiszaújváros
T. B.: – A Tiszaújváros kilép a hullámvölgyből és pontot szerez. Tipp: X
B-B. N.: – Meglepetést sejtek. Azt gondolom, hogy a Tiszaújváros van olyan jó csapat, hogy nem fog kikapni zsinórban negyedszer, sőt a bravúrra is képes lesz. Tipp: 2
Eger SE–Debreceni EAC
T. B.: – A DEAC-ot magasan tartják a rutinos játékosok, illetve a nyáron igazolt Bárány Donát góljai. Tipp: 2
B-B. N.: – A rutinos debreceni együttesnek nem okoz majd gondot az egri vár bevétele. Tipp: 2
FC Hatvan–Debreceni VSC II.
T. B.: – A kis Loki meccsről-meccsre érettebb, gyors játékot nyújt, ez most is kamatozhat. Tipp: 2
B-B. N.: – A vendégek sikerére számítok, a fiatal debreceniek képzettebb csapatot alkotnak, ennek a pályán érvényt tudnak szerezni. Tipp: 2
Gyöngyösi AK–Tállya KSE
T. B.: – Nyerni fog a Gyöngyös, amely jó formába került és hetekkel ezelőtt bennünket is komoly erőkifejtésre késztetett. Tipp: 1
B-B. N.: – Lendületben van a Gyöngyös, a tavalyi önmagánál lényegesen masszívabb Tállya ellen is otthon tarthatja a pontokat. Tipp: 1

A verseny állása:
1. forduló: Lukács Zsombor (2) – Bajnók Imre (4)
2. forduló: Vincze Ákos (2) – Raducu Sorin (2)
3. forduló: Kinczel Ervin (
5) – Villand Róbert (4)
4. forduló: Fejes János (3) – Katona György (5)
5. forduló: Popescu Robert (5) – Ivicsevics Márk (4)
6. forduló:
Karacs Péter (4) – Kis Szabolcs (6)
8
. forduló: Achim Ádám (3) – Achim Sebastian (1)
9. forduló: Fildan Calin (4) – Dan-Marius Constantinescu (2)
10. forduló: Székely Dávid (
3) – Pataki Zalán (6)