Győzelemmel dobogó közelbe kerülhetünk

Győzelemmel dobogó közelbe kerülhetünk

A március 31-én elmaradt hazai bajnoki mérkőzését pótolja szerdán a csapatunk, amely ezzel be is hozza a mezőny többi tagjával szemben meglévő ez irányú lemaradását. Délután 16.30 órás kezdéssel a Gyöngyösi AK együttese látogat a Lázár Gyula Város Sporttelepre, amely Csank János irányításával mindkét eddigi bajnokiját megnyerte.

A szerdai vendégeknek a frissen bezsebelt 6 pont révén sikerült elkerülniük a kieső helyekről, illetve stabilizálni pozíciójukat a tabella harmadik harmada elején. Jó passzban lévő ellenfél érkezik tehát Gyarmatra, persze a mieinknek sincs okuk panaszkodni az eredményesség tekintetében. Idehaza mindkét tavaszi meccsünket megnyertük, idegenben pedig további 7 pontot tettünk ehhez.
Az előzetes elvárásnak megfelelt a fővárosban szerzett hétvégi pont, hiszen több emberünket pihentettük már a szerdai találkozóra is gondolva. A Gyöngyös elleni meccs legnagyobb kihívását éppen az jelenti, hogy áprilisban ez már a harmadik duplánk lesz, ezért nem is feltétlenül a taktikai felkészítés, mintsem a megfelelő regeneráció a kulcskérdés. A hétfői egyéni regeneráló edzést követően a kezdőcsapat tagjai ismét külsős segítséget kaptak, reméljük a rögtönzött hibernálás elősegíti majd a játékosok frissességét mondta a szerdai előkészületek kapcsán Boros Tibor szakmai koordinátor.
A csapat számára ezzel a meccsel véget ér az utóbbi hetek erőltetett menete, hiszen a hétvégi fordulóban szabadnaposak leszünk, azt követően pedig már a hagyományos hétnapos ciklusban várhatjuk a bajnokság finisét, a mindent eldöntő utolsó 5 hetet.
– Önbizalommal felvértezett csapat érkezik hozzánk, de hazai pályán – egyetlen ellenfelet sem lebecsülve –, azt gondolom, hogy mindenki ellen valós győzelmi eséllyel lépünk pályára. A mögöttünk hagyott zsúfolt program miatt egy-két emberünk szerepeltetését nem fogjuk megkockáztatni, megelőzve ezzel egy esetleges komolyabb sérülést, ezen felül további három-négy pihentetett ember kerülhet be a kezdőbe. Mivel a keretünk nemcsak bő, de ezen a szinten minőségi is, így az elmúlt hetekhez hasonlóan, most sem gondolom, hogy ez a színvonal rovására menne. A csapat egyébként extra prémiumért lép pályára. Mindez nem más, mint egy négynapos hosszú pihenő, ami igazán ráférne a társaságra tette hozzá Boros Tibor, akinek ha bejönnek a számításai, az FSK a negyedik helyre léphet előre a tabellán.

NB III Keleti csoport, 21. forduló
Április 25., szerda, 16.30.
Füzesgyarmati SK–Gyöngyösi AK
Vezeti: Leél-Őssy Ádám (Zsákai Milán, Csóra Szabolcs).

KÉP: Sipos Krisztián és Villand Róbert sokat tehet annak érdekében, hogy csapatunk győztesen hagyja el a játékteret szerdán. Fotó: Monori SE