A győzelem reményében utazunk Tállyára

A győzelem reményében utazunk Tállyára

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállya lesz a vasárnapi úti célja csapatunknak, amely NB III-as labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a 17. helyen álló rivális otthonában igyekszik tovább gyarapítani a meglévő 15 pontját. Bár itthon nem volt gond mentes az idény, idegenben egyelőre várakozáson felül teljesítenek a fiúk, most ennek a megtartása a cél.

– A szezon derekához közeledve, a játékosok tisztában vannak a feléjük támasztott taktikai elvárásokkal. Azt gondolom, hogy ezen felül minőségi elvárásom is lehet a csapat teljesítményével szemben. A héten ennek szellemében iskoláztuk a játékunkat, minél több tudatos elemet szeretnénk visszakapni a mérkőzésen – fogalmazta meg a meccsel kapcsolatos óhaját Boros Tibor.

A stáb egyébiránt újból számolhat a betegségből felépülő Árvai Ádám szolgálataira. Hiányozni fog ellenben a kisebb térdproblémái miatt az első számú gólfelelőssé előlépő Cristian Cigan, három fiatal, Molnár Szabolcs, Márkus Martin és Mazán Barnabás pedig az U19-es együttesben kap szerepet ezen a hétvégén.

– Ellenfelünk játékában érződik a tudatosság, úgy gondolom, hogy szakmailag magasabb nívót képviselnek, mint az elmúlt években. Tisztában vagyunk azzal, hogy minőségi játékra lesz szükségünk a célunk megvalósítása érdekében, ugyanakkor így is egyértelműen a három pont begyűjtése lesz az elvárás.

NB III Keleti csoport, 11. forduló
Szeptember 27., vasárnap, 16.00:
Tállya KSE–Füzesgyarmati SK
Tállya, Községi Sporttelep
Vezeti: Kulcsár Katalin (Gordos Árpád, Kurinka Béla)

Kép: A szülinapos Kis Szabolcs sokat tehet a sikeres tállyai szereplés érdekében. Fotó: Bencsik Ádám