A Diósgyőr fiataljai érkeznek

A Diósgyőr fiataljai érkeznek

Borsodi ellenfél következik csapatunk számára az NB III-as labdarúgó-bajnokság szerdai játéknapján. A 35. forduló programja keretében hazai pályán fogadjuk az élvonalból búcsút intő Diósgyőr tartalék együttesét. A 17.30 órakor kezdődő találkozóra az érvényben lévő járványügyi rendelkezéseknek megfelelően várjuk szurkolóinkat, akik védettségi kártya és személyi igazolvány felmutatásával léphetnek be a sporttelepre, az általuk felügyelt 18 év alatti nézőkre azonban ez nem vonatkozik.

A találkozót mi várhatjuk kedvezőbb pozícióból, hiszen 60 pontunkkal a Keleti csoport 5. helyén állunk, szemben a 10 ponttal kevesebbel rendelkező és négy pozícióval hátrébb jegyzett borsodi fiatalokkal. Mindkét oldalon akadna javítani való, hiszen a legutóbbi játéknap nem az elképzelések szerint alakult.

– Még kedden is a jászberényi találkozó hatása alatt álltunk, de az újabb meccsig igyekszünk túllépni a sokkon. A dobogó elszállt, nehéz motivációt találni a hátralévő időszakra, ráadásul létszámban is kevesebben vagyunk. Ettől függetlenül persze bízunk benne és azon dolgozunk, hogy nem essünk szét a bajnokság finisére és ne rontsuk le az eddigi bizonyítványt. Kedden még sokan fáradtságra panaszkodtak, ezért plusz pihenőt kaptak, ami érthető is, mivel érdemben 12-13 játékossal vittük végig a maratoni hosszúságú bajnokságot. – fogalmazott Boros Tibor szakmai koordinátor.

A szakmai stábja nem számíthat Raducu Sorinra, akinek a berényi meccsen kiújult a vádlisérülése, Karikás Krisztián egészségügyi okok miatt hagyja ki a szerdai találkozót, eltiltott viszont nincs.

NB III Keleti csoport, 35. forduló
Május 12., szerda, 17.30
Füzesgyarmati SK–Diósgyőri VTK II.
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Práth Dávid (Bőhm Ármin, Nyekita Brúnó László)

Kép: Az egyke jászberényi gólszerzőnktől, Cigan Cristiantól most is eredményes játékot remélünk. Fotó: Pesti József/szoljon.hu