Újabb fájó vereség

Újabb fájó vereség

NB III. Keleti csoport, 6. forduló

Debrecen, 2021. szeptember 4. 16:00 óra

A mérkőzést mi kezdtük veszélyesebben, majd kiegyenlítetté vált a játék. Ezután a hazaiak vették át az irányítást, komolyabb helyzetet azonban nem tudtak kialakítani. Úgy tűnt, gól nélkül zárul az első játékrész, mígnem az utolsó percben egy nevetséges büntetőt ítélt meg a játékvezető. amelyet Sidibe értékesített. A második félidőt is mi kezdtük jobban és Oltean remekül eltalált szabadrúgásával egyenlíteni is tudtunk. Molnár Márkó percei következtek, aki akár egymaga is eldönthette volna a találkozó végkimenetelét a javunkra, ehelyett azonban a csereként beállt Tochukwu fejesgóljával a vendéglátók örülhettek a győzelemnek, mert mind Molnár lövései, mind pedig a végén Oltean fejese is elkerülte a kaput.

DEAC – Füzesgyarmati SK 2-1 (1-0)

DEAC: Tóth D. – Papp F. (Virág Á. M.), Sándor T., Bereczki D. (Bidzilya A.), Spitzmüller I., Al-Sheraji R. M. (Jankelic I.), Soltész J., Lakatos B. Cs., Sidibe I. (Oliver T. O. T.), Orosz M., Székely D. vezetőedző: Sándor Tamás

Cserék: Deczki M., Sárosi N., Trencsényi B., Szabó K. S.

FSK: Fildan C. F. – Raducu C. S. (Szántó M. S.), Oltean S. A., Molnár M. M., Cigan C.-L. (Molnár Sz. O.), Karikás K. N. (Márkus M.), Borbély Zs., Achim S. Z., Lippai T., Pataki Z. L., H. Shadi vezetőedző: Szabados Tamás szakmai koordinátor: Boros Tibor

Cserék: Ferenczi J. M., Sundas A.-A., Szilágyi Sz.

Gólszerzők: Sidibe I. 45. p. (11-esből), Oliver T. O. T. 85. p., ill. Oltean S. A. 49. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/56/0/23706/6/1632076.html

BOROS TIBOR: – Számos külső körülmény érdemben befolyásolta a mérkőzést. Aki látta, tudja, miről beszélek, de ez nem vezető előre, inkább magunkban kell keresni a hibákat. Teljesen amatőr okok miatt kellett kényszerű cserékhez folyamodnunk, ami miatt minőségi visszaesés állt be a játékunkban, de az eredmény így is távol állt a reálistól.

Hajrá, ‘Gyarmat!