Tállyán folytatjuk a bajnokságot

Tállyán folytatjuk a bajnokságot

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 11. fordulója keretében vasárnap 16 órától Tállyán lép pályára csapatunk. Túlzás lenne azt mondani, hogy le vagyunk harcolva a nagy őszi menetelés közepette, hiszen az elmaradó hazai találkozóink miatt ez még csak a második szeptemberi bajnoki mérkőzésünk lesz.

A házigazdák helyezése egyelőre a tavalyi önmagukat idézi, hiszen pillanatnyilag az éppen bennmaradást jelentő 17. helyen tanyáznak 2 győzelemmel és 4-4 döntetlennel, illetve vereséggel. Ettől persze nem lehet félvállról venni őket. Még úgy sem, hogy házon kívül vagyunk eredményesebbek és idegenben egyedül Tiszakécskén nem termett pont.

Hír még, hogy megvannak a halasztott mérkőzéseink új időpontjai. A BVSC-Zugló vendégjátéka október 14-én, 14.30 órától lesz, a Putnok pedig november 18-án (szintén szerda) 13 órától vizitel Lázár Gyula Városi Sporttelepen.