Pontot tettünk a nagyszerű őszi idényre

Pontot tettünk a nagyszerű őszi idényre

A Keleti csoport harmadik helyén álló Cegléd otthonában elért döntetlennel zárta az eredményes őszi évadot a csapatunk, amely ezzel két pontnyi előnyt visz magával a tavaszi folytatásra a DEAC-cal szemben.

Ceglédi VSE–Füzesgyarmati SK 11 (01)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Cegléd, 210 néző. Vezette: Szommer Attila (Kis Zoltán, Tinnyei Zsolt).

Cegléd:
Tulipán – Bagó, Bodó, Szász (Kovács L., 60.), Pesti – Markó, Kun (Kelemen, 79.) – Juhász (G. Bíró, 63.), Takács K., Szilágyi P. – Lukács R. Vezetőedző: Schőn László.
Füzesgyarmat: Fildan – Vincze, Benkő-Bíró, Raducu, Achim Á. – Toca, Villand (Popescu, 56.) – Achim S. (Kis Sz., 81.), Székely, Fejes (Pataki, 46.) – Constantinescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Gólszerző: Bodó (85.), ill. Fejes (16.). Kiállítva: Pesti (89.).

A kezdeti tapogatódzás után kézbe vettünk a mérkőzés irányítását és a 17. percben a vezetést is megszereztük. A tavaly ilyenkor még a ceglédiek mezét viselő Fejes János szánta el magát egy távoli lövésre, ami olyan jól sikerült, hogy Tulipán kapusnak esélyese sem volt hárítani, 0–1. A hátrányba kerülő ceglédiek próbáltak támadóbb szellemben játszani, de komoly veszélyt nem tudtak kialakítani, sőt a mezőnyben is inkább a mi akaratunk érvényesült. Egy szöglet utáni kontrából el is dönthettük volna a meccs sorsát, amikor egy szöglet után előre ívelt szabad labdával Benkő-Bíró iramodott meg a kapura, de a ceglédi  védő már csak szabálytalanul tudta megakadályozni, amit a játékvezető nem akart észrevenni, noha csak az volt a kérdés, hogy a piros lap mellett a büntetőterületen belül vagy kívül történt az eset. A hajrá viszont egyértelműen a hazaiaké volt, akik közel jártak az egyenlítéshez. Fildan Calinnak a 39. percben Lukács Richárd fejesénél kellett bravúrral beavatkoznia, majd szerencséje is volt, hiszen a felső léc hárított helyette, a szünet előtt pedig Bodó lőtt fölé nagy helyzetből.
Gyarmati lehetőséggel indult a második félidő, de azután „elvesztek” a csapatok a mezőnyjátékban, a kapuk előteréig nem igazán tudták eljuttatni a labdát. Az egyik ilyen kivételes eset volt, amikor a 63. percben Takács szabadrúgását kellett kiütnie Fildannak. A félidő utolsó harmadára azután nagy erőket mozgósított a hazai gárda az egyenlítés érdekében, különösen a pontrúgásai okoztak sok veszélyt. A 85. percben össze is jött számukra az egyenlítés. Takács szabadrúgását Fildan tenyerelte ki bravúrral, de a labda a hosszún érkező Bodó Péter elé pattant, aki közelről nem hibázott, 1–1.
A forduló rangadóján csak pár perc választotta el bennünket a győzelemtől, de a játék képe nem állt távol a döntetlentől, az egész idény pedig megsüvegelendő.
Jó: Szilágyi, Bodó, Bagó, Takács, Tulipán, ill. Achim Á., Fildan, Vincze, Benkő-Bíró.
Schőn László: – Kicsit csalódott vagyok, mert a helyzetek alapján akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést a nagyon masszív Füzesgyarmat ellen. Sok sikert kívánok ellenfelünknek a tavaszi folytatáshoz!
Boros Tibor:A bajnokság utolsó hete és mérkőzése érzelmi hullámvasút volt számomra. Egy nagyszerű embert és futballistát ismertem meg Villand Róbert személyében, aki az életét egy új országban képzeli el a feleségével. Ezúttal is szeretném megköszönni a munkáját és kívánom neki, hogy találja meg számításait Németországban. A mai mérkőzésen sajnos volt aki csődöt mondott, de összességében a játék képének megfelelt a végeredmény. Lesznek fájdalmas döntések, de gőzerővel dolgozunk azon, hogy minőségileg tovább erősítsük a gárdát.

Kép: A szabadrúgás, amelyből azután egyenlített a Cegléd. Fotó: Erdős Csaba