Masszív, jó csapat érkezik vasárnap

Masszív, jó csapat érkezik vasárnap

A Jászberény elleni idegenbeli nyitányt a Cegléd elleni hazai premier követi vasárnap. Nincs könnyű helyzetben csapatunk, hiszen a tavalyi ezüstérmes után az előző évet még a másodosztályban töltő Ceglédet fogadjuk vasárnap. Csillag László vezetőedzőt az ellenfélről és az ellene sikerre vezethető kulcsmomentumokról kérdeztük.

A Cegléd jelentős személyi változásokon ment keresztül az NB II-es búcsút követően, ami egyáltalán nem látszott az Eger elleni nyitányon, hiszen a játéka gördülékeny volt. Sima győzelemmel mutatkozott be velünk ellentétben. Természetesen javítani szeretnénk a csorbát, nincs más hátra, kötelező lenne begyűjteni a három pontot. Tudjuk azt, hogy ismét egy kiváló erőkből álló csapattal fogunk találkozni, de hazai közönség előtt nem igazán lehet más választásunk. Egy agresszív csapattal fogunk találkozni, biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű meccs, ezért is lenne ildomos minél előbb gólt szerezni. Masszív, zártan védekező gárda a Cegléd, amely mélységi indításokkal gyors támadásokra képes, és persze a rögzített szituációkra is figyelnünk kell, hiszen az elmúlt héten ebből is tőkét kovácsoltak maguknak. Ha ezeket megoldjuk és hatékonyabbá válik a támadójátékunk, akkor elérhetjük az előirányzott célunka. Ahogy már mondtam, szeretnénk hazai pályán eredményesen rajtolni, kiszolgálni a közönségünket. A szép játék ezúttal másodlagos szempont, az eredményesség a prioritás – hangzott Csillag László monológja.