Hibátlan idei mérleggel érkezik a Tiszafüred
Az NB III-as labdarúgó-bajnokságban a 24. forduló programja kerül előtérbe vasárnap. Csapatunk idehaza látja vendégül az idén hozzánk hasonlóan még pontot sem veszített Tiszafüredet, vagyis a Tiszakécske és a Balassagyarmat után újabb nehéz erőpróba vár játékosainkra.
Akik összességében ragyogóan indították az évet, a listavezető Tiszakécske ellen hazai környezetben, a tabellán közvetlenül mögöttük álló Balassagyarmattal szemben idegenben gyűjtötték be az igen értékes 3-3 pontot. A két fontos mérkőzés „behúzása” egyelőre nem hozott előrelépést a tabellán, de távlatokban biztosan kamatozni fog, mivel szép lassan a további riválisok is összekerülnek a most legyőzött, kiemelkedő képességű ellenfelekkel. Addig nincs más teendő, mint hozni a kötelezőket és minél több pontot megszerezni. Vonatkozik ez a vasárnapi találkozóra is, ahol a rutinos játékosokkal megerősített Tiszafüred lesz a vendég.
– A téli felkészülés során szerettük volna elérni, hogy a bajnokság elejére stabilizáljuk a csapatjátékunkat, legfőképpen a védekezésünket. Örömmel tölt el, hogy az első két találkozónkat meghatározó riválisokkal szemben kapott gól nélkül tudtuk lehozni. Ez azt mutatja, hogy jó úton járunk, nincs tehát okunk a szemléletváltásra. Célunk változatlanul az lesz, hogy letisztult, egyszerű játékkal, célirányosan, de eredménykényszer nélkül a legtöbbet kihozzuk a találkozóból – jegyeztük Boros Tibor szakmai koordinátorunk szavait.
A jó szereplésen túl további örömteli hír, hogy a szakmai stáb immár teljes értékű játékosként számolhat Cigan Cristian, Hussein Shadi és Lippai Tibor játékára. Egyetlen maródi azonban akad a keretben: Molnár Szabolcsnak biztosan ki kell hagynia a vasárnapi meccset.
– Örömteli, hogy a huzamosabb ideje sérült három meghatározó emberünk már teljes értékű edzésmunkát végez, velük kiegészülve újra szélesebb taktikai repertoárt tudunk felvonultatni. Elképzelhetőnek tartom, hogy pályára is léphetnek, de fő az óvatosság és fokozatosság. A meccskeret kialakításánál okoz még némi fejtörést számunkra, hogy azonos időben rendezik az U19-es találkozót, ahol hat játékosunk is érintett – fűzte hozzá a vezető.
A vasárnapi vendégekről annyit kell tudni, hogy előbb Tállyán (4–2), majd a Hatvan (2–0) ellen odahaza is nyerni tudtak. Jó passzban várják tehát az aktuális erőpróbát, még ha az eddigi ellenfeleik a kieső helyekről szeretnének eltávolodni, nem a dobogóra pályáznak. Soraikba olyan tapasztalt emberek kerültek télen, mint Fehér Zsolt az Előre II. csapatából, vagy Urbin Péter ex-előrés center, akit a DEAC-tól igazoltak, méghooa Tiszakécskére távozó őszi gólkirály, Kalmár Ferenc pótlására.
– Mindkét csapat tiszteli a másikat az őszi idény teljesítménye és a tavaszi belépője miatt. Úgy gondolom, hogy a pillanatnyi forma dönthet, a Füred úgy készül, hogy nincs különösebb vesztenivalója, ami némi előnyt jelenthet számára – mondta végezetül Boros Tibor.
NB III Keleti csoport, 24. forduló
Március 14., vasárnap, 14.30
Füzesgyarmati SK–Tiszafüredi VSE
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Dobai János (Kövér Tamás, Minda Gábor)
Kép: Az első két tavaszi forduló során jól vizsgázott a védelmünk, reményeink szerint ez a stabilitás a folytatásban is megmarad. Fotó: Erdős Csaba