Heti tipp párbaj

Heti tipp párbaj

Az új idénnyel újra indítottuk a tipp párbaj rovatot, amelyben a bajnoki fordulók előtt, játékosaink véleményét kérjük ki az aktuális hétvégi forduló mérkőzései végkimenetelének megtippelésére. A keretből mindenki sorra került, a legsikeresebbek pedig újbóli összevetéssel döntik el, ki lesz az idény tippkirálya!
A „rájátszásba” két-két 6 és 5 találatos labdarúgónk jutott. Ők az eddigi helyes tippjeiket magukkal hozva csatáznak tovább. Ezen a héten Katona Györgyöt (5) és Pataki Zalánt (6) kérdeztük, a legutóbb lehetőséget kapó Kis Szabolcs 4, Popescu Robert pedig 5 helyes tippet adott, ezzel 10-10 találatig jutott.

Diósgyőri VTK II.–Sényő-Carnifex FC
Katona György: – A Sényő az utóbbi hetekben jó formába lendült, úgy gondolom, hogy ezt tovább tudja tartani, mert a jó pályán érvényesül majd a játéka. Tipp: 2
P
ataki Zalán: – A Sényő rutinosabb, érettebb csapat benyomását kelti, amely idegenben is képes mindhárom pont begyűjtésére. Tipp: 2
Eger SE–Jászberényi FC
K. Gy.: – A Jászberény az előző héten egy volt társam, Pálinkás Gergő triplájával nyert, márpedig ha ő elkapja a fonalat, akkor az egrieknek is meggyűlik vele a bajuk. Tipp: 2
P.
Z.: – A jászságiaknak rendkívül fontos lenne megnyerni ezt a mérkőzést, mert csak így maradhat az élmezőny tagja, és erre képes is lesz. Tipp: 2
Füzesgyarmati SK–FC Tiszaújváros
K. Gy.: – A DEAC elleni vereség után hamar magára talált a csapatunk. Most is egy remek ellenféllel fogunk találkozni, ennek ellenére szoros meccsen, hazai győzelmet várok. Tipp: 1
P.
Z.: – Jó formában vagyunk és úgy gondolom, hogy vissza tudunk vágni a júniusi hazai vereségért. Tipp: 1
Debreceni VSC II.–Debreceni EAC
K. Gy.: – A városi rangadó résztvevői közül a DEAC-nak van merészebb terve, így több veszteni valója is, ám ha nem akar leszakadni, akkor ezt a találkozót hoznia kell. Tipp: 2
P.
Z.: – Az egyetemista csapat győzelme talán minden debreceninek a legmegfelelőbb eredmény lenne. Tipp: 2
Erzsébeti SMTK–Ceglédi VSE
K. Gy.: – Első blikkre ikszes ez a mérkőzés. Két jó csapat találkozik, ezért tűnik a pontosztozkodás legkézenfekvőbbnek. A Tipp: X
P.
Z.: – Otthonukban a pesterzsébetiek masszív egységet képeznek, még a legjobbak sem mehetnek ellenük biztosra, ezért is várok döntetlent. Tipp: X
Gyöngyösi AK–Balassagyarmati VSE
K. Gy.: – A hazai pálya dönthet a Gyöngyös javára, a nagyon szimpatikus gyarmati fiatalok ellen. Tipp: 1
P.
Z.: – A hazai pályán szereplő Gyöngyös képes legyőzni a létszámgondokkal küzdő nógrádiakat. Tipp: 1
Putnok FC–Ózdi Kohász SC
K. Gy.: – Ózdról csak kedvezőtlen híreket hallani manapság, a Putnok viszont kezd kiegyenesedni és nyerheti a borsodi derbit. Tipp: 1
P.
Z.: – A Putnok erősebb kerettel rendelkezik, az ózdi csapat pedig ezer sebből vérzik. Tipp: 1
FC Hatvan–Tállya KSE
K. Gy.: – Mindkét csapatban benne van az, hogy megnyerheti ezt a mérkőzést, ezért is számítok döntetlenre. Tipp: X
P.
Z.: – Közel azonos játékerőt képvisel a két együttes, úgy gondolom, hogy megosztoznak a pontokon. Tipp: X

A verseny állása:
14. forduló:
Kis Szabolcs (6+4) Popescu Robert (5+5)
15. forduló:
Katona György (5+?) Pataki Zalán (6+?)