Egri visszapillantó

Egri visszapillantó

Az idei második hazai rendezésű bajnoki mérkőzést vívjuk szombaton 15 órától, melyen az újonc Eger lesz a vendég a Lázár Gyula Városi Sporttelepen. Fordított párosításban ősszel 2–1-re sikerült felülmúlnunk az idő közben erős középcsapattá váló hevesi gárdát. Belső védőnk, Nagy Tibor, megosztotta velünk emlékeit az akkori 90 percről.

Szeptember elején is Jászberény elleni vereség után csaptunk össze az Egerrel, és idegenben értékes győzelmet sikerült aratnunk. A házigazdák remekül kezdték az évet, utánunk például a Jászberényt és a Szolnokot is két vállra fektették odahaza. Az első félidőben teljesen átadták nekünk a területet, kapura veszélytelenek voltak. Mi irányítottuk a játékos és egy „Pölő-bombával” sikerült megszereznünk a vezetést, a labda éppen csak átvánszorgott a gólvonalon… A gól mellett további lehetőségeink is adódtak, de az újabb találatunkra a második félidőig várni kellett. A szünet után az Eger átállt két csatáros játékra, és sokkal jobban ránk jött, így tudtunk kontrázni. Sokkal veszélyesebbé váltunk, ennek a hozadéka lett Lukács Zsombi újabb gólja is, amelyre a leginkább pontrúgásokból veszélyeztető házigazdák csak egyszer tudtak válaszolni. Hasonló eredménnyel most is kiegyeznénk, hiszen ellenfelünk jó formának örvend. Az utóbbi két meccsét megnyerte, biztos vagyok benne, hogy most sem statisztálni jön hozzánk, ennek megfelelően nem állunk könnyű kihívás előtt így Nagy Tibor.

Kép: Nagy Tiborék az egri meccshez hasonlóan, most is kemény párharcokra számíthatnak a pályán. Fotó: Agócs László