Balszerencsés hetet zártunk

Balszerencsés hetet zártunk

Hazai vereséggel kezdte az évet csapatunk, amely rangadón fogadta az előző évben bronzérmes helyen végző Ceglédet. A Pest megyeiek ellen tavaly ősszel csupán egyetlen pontot tudtunk begyűjteni a két találkozón, most sem tudtuk legyőzni őket, ráadásul a végén még az egyik pont is kicsúszott a kezünkből.

Füzesgyarmati SK–Ceglédi VSE 0–1 (0–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, 350 néző. Vezette: Veizer Roland (Kövér Tamás, Kovács Zoltán).
Füzesgyarmat: Fildan – Achim S., Lippai, Szabó R., Sundas – Achim Á. – Vajda (Raducu, 75.), Hussein, Kis Sz., Vincze D. (Balogh G., 46.) – Cigan. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Cegléd: Mikler – Bagó, Csendes, Juhász Gy. (G. Bíró, 46.), Polyák – Markó, Juhász A., Takács (Csoszánszki, 46.), Kovács L. (Herczeg, 58.), Papp – Laczkó. Vezetőedző: Makrai László Gergely.
Gólszerző: Csoszánszki (94.).

Jó iramú, küzdelmes első félidőt láthatott a publikum. A vendégek a pálya két oldalán szabálytalanságokkal tördelték a szélsőjátékunkat, a pontrúgásokból viszont több alkalommal is ígéretes lehetőséget alakítottunk ki a Mikler kapuja előtt. Volt még egy óriási ziccerünk, amit a ceglédi hálóőr bravúrral hárított. A vendégek előtt mindössze egyetlen komoly lehetőség adódott, azt is mi hoztuk össze, de a védőink korrigálták a kapitányunk hibáját.
A második félidőben jelentős mezőnyfölényt harcoltunk ki. A látogatókat mintha „megfogta” volna a sárréti nyár, erejükből inkább csak védelmük megszervezésére futotta. A klasszikus befejezőcsatár nélkül játszó csapatunk előtt számos helyzet adódott, de kellő összpontosítás hiányában ezek rendre kimaradtak. A végjátékban nagy erőket mozgósítottunk a vezető gól megszerzése érdekében, a vendégek a hosszabbításban is a döntetlen megtartásáért küzdöttek, mégis 3 ponttal távozhattak. A 94. percben Hussein szögletéből megkontráztak bennünket, ennek végén Csoszánszki 13 méteres lövésével megszerezték a győzelmet érő találatot (0–1).

Jó: Hussein, Achim Á., Achim S., Kis Sz., ill. Mikler, Laczkó, Juhász Gy., Markó.

Boros Tibor: – Nagy erőket mozgósítottunk annak érdekében, hogy győzelemmel örvendeztessük meg a szurkolóinkat, de számtalan ziccert elhibáztunk. Rengeteg pontrúgásunk volt, de ezekből kihagytuk a kihagyhatatlant is, ennek ellenére úgy érzem, hogy a mérkőzést a keddi edzésünkön veszítettük el, amikor harcképtelenné tettük csapatunk legjobb formában lévő játékosát, aki a befejezésekért felelt volna.
Makrai László Gergely: – Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőt végül sikerült túlélnünk. A másodikban már nekünk is volt egy-egy lehetőségünk, de végül szerencse is kellett a győzelmünkhöz.

Jeneses László

Kép: Vajda Roland jól mozgott a pálya szélén, gyakran hozta zavarba ellenfelét. Fotó: Bencsik Ádám/beol.hu