Villand Robi jól érzi magát Gyarmaton
A télen került Füzesgyarmatra Villand Róbert, aki hamarjában kihagyhatatlan tagja lett csapatunknak. A 30 esztendős középpályás előtte hosszú időn keresztül meghatározó játékosa volt a szatmárnémeti Olimpia FC együttesének, amely a román második vonalban szerepel. Igaz már nem sokáig, tekintettel arra, hogy gazdasági okokból 70(!) büntetőponttal sújtották.
– Hétről-hétre a csapat legjobbjai között jegyeznek, ami arra utal, hogy nem okozott gondot az átállás…
– Nem vagyok egy vándormadár típus. Az utóbbi hat és fél évet Szatmárnémetiben játszottam. Annak előtte, 18 évesen két évet tölthettem el a kolozsvári egyetemi csapatnál, amellyel feljutottunk az első ligába. Nagy szívfájdalmam, hogy pályára nem léphettem, csupán a cserék közé jelöltek párszor. A másodosztályban viszont rengeteg tapasztalatot szereztem, mindig a középpálya belsejében, amit itt is igyekszem kamatoztatni. Jó ötlet volt a váltás, a választás pedig egyenesen kiváló. Jó közegbe csöppentem, tetszik a kisvárosi miliő, a csapattársak is hamar elfogadtak.
– A meglátásod szerint milyen szintet képvisel a magyar harmadik vonal, azon belül hol a helye a Füzesgyarmatnak?
– Őszintén elárulhatom, hogy meglepett a színvonal. Van két-három kifejezetten jó képességű csapat, amelyik viszi a prímet, a többiek között nincsenek jelentős eltérések. A mi gárdánk nagyon jól össze van rakva, talán az a hátránya egyedül, hogy nincs kellően összeszokva. Ha az állomány nagy része együtt marad, akkor a következő évben előrébb tudunk lépni.
– Hol végezhettek a bajnokság zárásakor?
– Nagyon remélem, hogy a mezőny első harmadában, azzal mindenki elégedett lehetne, hiszen mégis csak egy újonc csapatról van szó. Kedvező a sorsolásunk az idény hátralévő részére, és azt gondolom, hogy minden meccsen a győzelem igényével léphetünk pályára.
– Hosszabb távra tervezel?
– Nagyon jól érzem magam itt, ahogy már említettem, remek közegbe kerültem, nem gondolkodom a váltáson. Köszönöm szépen a csapat vezetőinek, és a társaknak is a pozitív fogtatást!
Fotó: Erdős Csaba