Megtörtük a Jászberény elleni átkot

Megtörtük a Jászberény elleni átkot

A tavaszi idényről előrehozott első fordulóban rangadót nyert csapatunk, amely NB III-as történelme során először bizonyult jobbnak a nagy rivális Jászberénynél, ezzel megőrizte 4 pontos előnyét a tabella élén.

Füzesgyarmati SK–Jászberényi FC 20 (10)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat,
380 néző. Vezette: Nagy Norbert (Szabó Ferenc Szilárd, Kovács Zoltán).
Füzesgyarmat:
Fildan – Vincze, Benkő-Bíró, Raducu, Fejes – Toca, Achim Á. (Villand, 92.) – Achim S. (Lukács, 77.), Máriusz, Pataki (Katona Gy., 68.) – Székely. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Jászberény: Miski – Szemere, Lakatos B., Lakatos G., Ludasi – Sándor I. (László, 62.) – Gresó, Király O. (Nagy Sz., 76.), Szöllősi (Szabó T., 87.), Süttő – Pálinkás. Edző: Német Gyula.
Gólszerző: Székely (19.), Lukács (91.).

A vendégek kezdtek agilisabban, de a kezdeti lendületük tíz perc után alább hagyott, és átvette az irányítást csapatunk. A fölényünk a 19. percben érett góllá, amikor egy hosszan keresztbe ívelt labdát Fejes vett le a bal szélen, majd átjátszotta azt a túloldalon érkező Achim Sebastianhoz. A szélső az ötös sarkáról visszafejelt a második hullámban érkező Székely Dávid elé, aki 13 méterről kapásból lőtt félmagasan a kapu jobb oldalába, 1–0. A folytatásban sem hagyott alább a támadókedvünk, a berényiek szikrázóan kemény, olykor durva belépőkkel próbáltak gátat szabni ennek. Még az első félórán belül két nagy lehetőség is adódott a két szélső védőnk előtt. Előbb Vincze lövése tévesztett centikkel kaput, majd Fejes vezethette egy az egyben kapusra a labdát, de a hálóőrbe rúgta azt.
A második félidőben sem változott jelentősen a játék képe. Többet kezdeményeztünk, folyamatosan akadtak gólszerzési lehetőségeik, de nem tudtuk lezárni a meccset. A 70 perctől a mély talajon egyre inkább „kettészakadt a pálya”. A kétékes játékra váltó Jászberény felívelésekkel próbált tőkét kovácsolni magának, de mi is szerkezet váltottunk, ezzel kioltva a látogatók támadópotenciálját. A vendégek a hajrára a védekezésük stabilitását is feladták, ennek következményeként kontrákból többször is ziccerbe kerültünk, és a 91. percben sikerült bebiztosítani a győzelmet. Egy ellentámadás során az üres kapuig játszott ziccert követően Lukács Zsombor pár lépésről passzolt a hálóba, 2–0.
Jó: Achim Á., Benkő-Bíró, Székely, Toca, Fejes, Máriusz, ill. Miski, Lakatos B., Szöllősi.
Boros Tibor:Ismét változtattunk egy picit a siker érdekében. Öröm egyben meglepetés is volt számomra, hogy mennyi ziccert tudtunk kialakítani, ebben a bajnokságban tulajdonképpen először lehettem elégedett mindenki egyéni teljesítményével.
Német Gyula:Megérdemelt hazai siker született. Agresszivitásban és akaratban a hazaiak fölénk nőttek.

Dr. Kincses László

Kép: Máriusz hozta a tőle megszokott magas szintű teljesítményt. Fotó: Erdős Csaba