Az őszi bajnoki cím a tét

Az őszi bajnoki cím a tét

Vasárnap a Balassagyarmat otthonában ellen vívja aktuális bajnoki mérkőzését csapatunk, amely már a 14. játéknap lesz a pontvadászatban. Az Ipoly-partiak a csoport legeredményesebb újoncának számítanak a megszerzett 16 pontjukkal, mellyel jelenleg a tabella 9. helyén tanyáznak. Mindez lehetne még ennél is fényesebb, de az utolsó négy hét során nyeretlenek maradtak. Az okokról az ellenfelek feltérképezéséért felelős edzőnk, Vígh Ferenc így vélekedett:

Komoly sérüléshullám tizedeli az ellenfelünk keretét, ennek tulajdonítható, hogy az utóbbi időszakban kevésbé volt eredményes. Láttam a legutóbbi bajnokijukat Egerben, iskolázott, fiatal, taktikailag remekül felkészített játékosaik vannak, akik nagyon jól játszottak, de a meccs fordulópontjaiból rosszul jöttek ki. Otthon bátrabbak, jó a pályájuk és a körülmények is ideálisak. Igyekeztünk felkészülni azokra a taktikai variációkra, amiket előszeretettel alkalmazhatnak. Reményeink szerint ez is hozzásegíthet bennünket a három pont begyűjtéséhez, amivel őszi elsőként tudnánk fordulni a bajnokság második szakaszára. Bízunk benne, hogy ez plusz motivációt jelent majd a játékosaink számára! összegzett az A licences edzői diplomáját a napokban átvevő szakember.