Ami hátul előny, az elöl nem előnyös

Ami hátul előny, az elöl nem előnyös

NB III. Keleti csoport, 10. forduló

Kisvárda, 2021. október 3. 15:00 óra

Az NB I-es játékosokat visszajátszató hazaiak nyomás alatt tartottak bennünket az első 20 percben, ebből egy helyzetük adódott, amelyből eleresztett lövés a kapufán csattant. Az első játékrész második felében tudtunk kiszabadulni a szorításból, és ekkor Molnár Márkó Miklós révén a vezetést is megszerezhettük volna, de a ziccer kimaradt. A második félidőben a vendéglátók kezdtek jobban, de a mi támadásaink több veszélyt hordoztak magukban. Molnár újabb két alkalommal dönthette volna el akár a mérkőzés végkimenetelést is, de a százszázalékos helyzetek ezúttal is kimaradtak. A 67. percben Borbély szükségtelen második sárga lapját követően a kiállítás sorsára jutott, amely átírta a meccs forgatókönyvét, és már csak az eredmény megtartására törekedtünk, ez sikerült is, azonban elvesztettünk még egy meghatározó embert, Sergiut, aki egy lövés blokkolása közben szenvedett sérülést, bár 5. sárga lapja miatt egyébként is hiányozna a következő mérkőzésen.

Kisvárda Master Good II. – Füzesgyarmati SK 0-0

KMGII.: Németh M. – Czérna E. G. (Vass O.), Sikorszki B., Szőr L., Nagy M. K., Marcolini D. B. L., Czene Z. (Kiriukhin I.), Szentesi D. (Avetisyan A.), Gsoztonyi A. (Bokor M.), Králik P., Rubus T. vezetőedző: Kocsis János

Cserék: Perehanec Z., Biró R., Adu A.

FSK: Fildan C. F. – Raducu C. S., Achim Á. S., Oltean S. A. (Szántó M. S.), Molnár M. M. (Szilágyi Sz.), Karikás K. N., Borbély Zs., Popescu G. R. (Hussein S.), Achim S. Z., Lippai T., Pataki Z. L. (Márkus M.) vezetőedző: Szabados Tamás szakmai koordinátor: Boros Tibor

Cserék: Komáromi J., Ferenczi J. M., Molnár Sz. O.

Kiállítva: Borbély Zs. 67. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/56/0/23706/10/1632116.html

BOROS TIBOR: – Önmagában az a tény, hogy ötödik meccsünkön sem kaptunk gólt, pozitív visszajelzése a csapat stabilitásának. A védekezésünk adott, de az is ténykérdés, hogy a helyzetkihasználásunk az NB III-ban soha nem volt még ilyen alacsony szinten. A mai mérkőzés összképét nézve a döntetlen reálisnak mondható.

Jók: Czérna E. G., Gosztonyi A., Králik P., ill. Raducu C. S., Achim Á. S., Achim S. Z., Oltean S. A.

Hajrá, ‘Gyarmat!

Fotó: Daru Andrea